Új vevői szállítólevél kiállítása

Új szállítólevél kiállítását a vevői szállítólevelek listájából, a bal felső Új vevői szállítólevél nyomógombbal kezdeményezhetjük. Ennek hatására megjelenik a szállítólevél kiállítására használható ablak.

Amennyiben több szállítólevéltömböt használunk, úgy első lépésben megjelenik a számlatömb kiválasztására használható párbeszédablak. A szállítólevéltömb választására az szállítólevélszerkesztő ablak felső részében jobbra, a mégsem gomb mellett is lehetőség van.

SZÁLLÍTÓLEVÉL ADATOK FÜL

Ezen a fülön adhatjuk meg a szállítólevél alapvető adatait.

Számlázási cím

Töltse ki értelemszerűen a vevő nevét, irányítószámát, település, utca házszám mezőket, valamint a partner adószáma mezőket.

Amennyiben négyjegyű magyar irányítószámot ad meg, úgy a település automatikusan kitöltődik.

Egyéb adatok

Adja meg a szállítólevél kiállításának dátumát (szállítólevél kelte) és a szállítólevélen használt devizanemet.

Tételek felvitele, műveletek

Új tételt a számlára az Új tétel nyomógombbal tud felvinni, ekkor megjelenik a tétel felvitelére használható párbeszédablak:

A Megnevezés mezőbe kezdje el begépelni a tétel nevét. Ha használ terméktörzset, akkor a program a beírt megnevezés alapján javaslatot tesz a legördülőben a tétel gyors kiválasztása érdekében.

A termék kiválasztása után, ha a terméknek vannak fiókjai, akkor az a megnevezés mező alatt megjelenik.

A Cikkszám mezőben megadhatja a termék cikkszámát. Ha itt entert nyom, akkor a program cikkszám, vagy EAN kód alapján megpróbálja a terméket kikeresni  (nem kötelező).

A VTSZSZJ mezőben megadhatja a termék, vagy szolgáltatás VTSZ / SZJ / TESZOR számát (nem kötelező).

A Mennyiség mezőben megadhatja az adott tétel mennyiségét, ezzel lesz felszorozva a megadott egységár.

A Mennyiség melletti Mennyiségegység mezőben begépelheti, vagy kiválaszthatja a használni kívánt mennyiségegységet.

A Nettó egységár mezőben adhatja meg a tétel nettó (ÁFA nélküli) egységárát, ez lesz felszorozva a mennyiség mezőben megadott mennyiséggel.

Az ÁFA kulcs mezőben választhatja ki a szükséges ÁFA kulcsot.

A Bruttó egységár mező a nettó egységár és ÁFA kulcs kiválasztása után automatikusan számítódik, de akár a bruttó egységárban is megadhatja a termék árát.

Ha a termék a terméktörzsből származik, úgy az ár mellett jobb oldalt megjelenik annak az árcsoportnak a neve, ahonnan az ár származik.

A program a szállítólevél nyomtatása során mindig azt az összeget (nettót, vagy bruttó) fixálja le, amelyiket begépelte, vagy amelyik a terméktörzsben rögzítésre került. Azaz ha azt szeretné, hogy a kerekítésekből ne legyen más összeg, mint amit szeretett volna, akkor mindig azt az árat gépelje be, amelyiket fixen akarja tartani.

A Kedvezmény mezőben százalékos mértékben adható meg a kedvezmény mértéke, ami levonandó a megadott összegekből.

Az ablakban a Rendben nyomógombbal a tétel felvitelre kerül, majd a tételfelviteli ablak bezáródik.

A Rendben, következő nyomógomb hatására a tétel felvitelre kerül, de az ablak nem záródik be, egyből lehet újabb tételt felvinni.

Az Új termék gombbal olyan termékkel bővítheti a terméktörzset, ami addig a törzsben nem szerepelt.

A Termék kereső ablak megnyitja a terméklistát, ahol nagyobb ablakban keresheti ki a szükséges terméket.

A Mégsem gombbal kiléphet a tételfelviteli ablakból.

Amennyiben az előfizetés készletkezelésre is kiterjed, úgy a Raktar legördülőben változtatható az alapértelmezett kivételezési raktár.

 TÉTEL MÓDOSÍTÁSA, TÖRLÉS ÉS EGYÉB MŰVELETEK

A számlaszerkesztő ablakban a tétel módosítása a Módosítás gombbal lehetséges, a Törlés gombbal pedig törölhetők a kijelölt tételek. A Módosítás gombbal ugyanaz az ablak jelenik meg, ami előzőleg az új tétel felvitelekor ismertetésre került.

A tételek több dokumentumtípuson keresztül egyszerűen vágólap műveletekkel másolható, kivágható.

Ha tételeket szeretnénk másolni, akkor jelöljünk ki több tételt (CTRL gomb nyomvatartásával), majd kattintsunk a Másolás nyomógombra, majd a cél helyen kattintsunk a Beillesztés gombra. Ennek hatására a cél helyen is beillesztésre kerülnek a tételek.

Amennyiben kijelölés után a Kivágás gombot használjuk, úgy a forrás helyről a tételek törlésre kerülnek, majd a Beillesztés gombbal a cél helyen beilleszthetők.

Az ÁFA váltás nyomógombbal lehetőség van arra, hogy tömegesen a felvitt tételek ÁFA kulcsát módosítsuk egy másikra. Ez hasznos akkor, ha az alapból más ÁFA kulcsú termékekből álló számlát 0% ÁFA kulccsal kell kiszámlázni.

A LEVELEZÉSI CÍM FÜL

 

A Levelezési cím fül kitöltése nem kötelező, de kitöltése esetén a számla fejlécében a vevő adatai alatt „Levelezési cím” felirattal megjelennek ezek az adatok. Javasoljuk használatát, ha a számla postázásra kerül és szükséges a levelezési címet is feltűntetni, ami eltér a számlázási címtől.

A MEGJEGYZÉS A DOKUMENTUMON FÜL

A Megjegyzés a dokumentumon fülön megadott szöveg megjelenik a számla alján. A megjegyzés megadásakor alapvető formázási műveletek is használhatók.

SZÁLLÍTÓLEVÉL LEZÁRÁSA, NYOMTATÁSI KÉP

A szállítólevélszerkesztő ablak felső részén található Nyomtatási kép nyomógombbal a dokumentum tartalma ellenőrizhető.

A szállítólevél szerkesztése a Rendben gombbal lezárható.

A Mégsem gombbal a szállítólevélszerkesztő ablak bezárható, a szállítólevél nem kerül mentésre.

A Félretesz nyomógomb a szállítólevelet félretettként menti.

A Mentés nyomógomb menti a dokumentumot, nyomtatásra használható ablakot nem nyit, majd zárja a szállítólevélszerkesztőt.

A Mentés nyomtatás nyomógomb menti a szállítólevelet, zárja a szállítólevélszerkesztőt, majd megnyitja a szállítólevél nyomtatási képét.

 

Van még kérdése? Kérelem beküldése

0 Megjegyzések

Kérjük, Belépés után hagyjon megjegyzést.
Üzemelteti a Zendesk